A jövőben a legszebb arcát mutatja a Civil Cégcsoport. A Magyar Judo Szövetség és a Civil hosszú távú együttműködése keretében – melyet nemrég Budapesten, a Magyar Sportok Házában jelentettek be – az innovatív védelemmel is foglalkozó társaság a tavalyi budapesti dzsúdó-világbajnokság bronzérmesét, a győri születésű Gyertyás Rózát választotta arcának. A népszerű, bájos cselgáncsozóval a bejelentést követően beszélgettünk.

– Eredeti mottót választottál magadnak: „Aki nem tud ellazulni, az nem tud megfeszülni.” Sikereid után és még viszonylag távol az olimpiától, gondolom, most inkább a lazítás mint a megfeszülés napjait éled.
– Igen, bár nemrég olyan fontos döntést kellett hoznom, ami mentálisan megviselt. A döntést azonban utólag sem bántam meg.

– Arról, a mostani sajtótájékoztatón is bejelentett elhatározásodról van szó, mely szerint rendőrtiszti pályádat feladod – ideiglenesen biztosan, de elképzelhető, hogy véglegesen – jövőbeni sportsikereid érdekében?
– Igen.

– Hogyan lettél egyáltalán rendőr?
– Kibernyomozó lettem. Ebből a foglalkozásból nem elsősorban a rendőri pálya vonzott, hanem az informatika. Édesanyám is informatikus, a győri Kálvária utcai általános iskolába, majd a Révai-gimnáziumba jártam, mindkettőben remek informatikai tanáraim voltak, a matektanáromat is imádtam. Informatikából emelt szinten előrehozott vizsgával érettségiztem. A Közszolgálati Egyetemen bukkantam rá a kibernyomozó szakra, s azonnal úgy éreztem, ezt nekem találták ki. Felköltöztem Budapestre, átigazoltam a Honvédba, és a közszolgálatin tanultam tovább.

– Jó döntés volt?
– Teljes mértékben. Izgalmas, sokoldalú, számomra igazán érdekes hivatást szereztem, mesterszakon is ebben az irányban folytattam a tanulmányaimat. Egyre több sikeres sportolótól, ismerőstől hallottam azonban: nincs mese, választanom kell. Cselgáncsosként ebben az életkorban vannak a legnagyobb lehetőségeim, győzelmi esélyeim. A szakmában dolgozni pedig ezután is lehet. Választásomat visszaigazolta a Civil Csoport támogató, együttműködő kapcsolata a Magyar Judo Szövetséggel, és személyesen velem. A társaság vezetője pedig felajánlotta: amikor abbahagyom a versenyzést, hasonló munkakörben dolgozhatom náluk, mint a rendőrségnél, hiszen ők is foglalkoznak kibervédelemmel.

– Azt már elmondtad, hogyan lettél rendőr, de hogyan lettél dzsúdós?
– A nem minden alapot nélkülöző családi legendárium szerint óvodában megvert egy dzsúdós kisfiú, és én megfogadtam, hogy le fogom győzni, mégpedig a saját sportjában. Más élményem is motiválhatott. A lakásunkhoz közeli kisbolttal szemben volt a dzsúdóterem. Ha nagypapámat elkísértem a boltba, a nyitott ajtón át mindig végignéztük az edzéseket. A dzsúdót Koroncón kezdtem, de utána évekig sportoltam a GYAC-nál is. Az edző Pákozdi testvérek nem voltak önzőek, Emil egyenesen megfogalmazta: ha nemzetközi szinten akarsz cselgáncsozni, el kell menni a Honvédba.

– A te saját értékrended és élményed alapján mi volt az eddigi legnagyobb sikered?
– Az U23-as Európa-bajnokságon megszerzett két arany. Előtte is álltam már különböző versenyek dobogójának legfelső helyén, de ekkor szembesültem azzal, hogy mekkora öröm és katarzis ez a számomra, és most már felelősségem van a saját képességeim iránt. Ettől a sikertől és felismeréstől – jórészt mostani edzőmnek is köszönhetően – egyfajta áttörés történt, és sportpályám elkezdett felfelé ívelni. Remélem, ez nem tűnik nagyképű kijelentésnek.

– Azután, hogy a tavaly budapesti világbajnokságon bronzérmet szereztél az 52 kilogrammos súlycsoportban? Sőt, a közönség megszavazott az év sportolójának.
– A sportolónak folyamatosan bizonyítani kell. Cserében megélheti, hogy testben és fejben összehangoltan, a külvilágot kikapcsolva megmutathatja képességeit. Ráadásul egy olyan szőnyegen, ahol mindenki egyenlő.

– A legközelebbi nagy cél, gondolom, az olimpia.
– Igen, de nem a végcél. Az olimpia mindig álom volt számomra, most lehetőség. Rajtam múlik, hogy élek-e vele.